Ahhoz, hogy a sérült emberek Alkotmányban rögzített emberi és állampolgári jogai ne csorbulhassanak, fontos, hogy a tévhitek és hamis mítoszok helyét elfoglalják a tények.
Talán még ennél is fontosabb azonban, hogy a fogyatékosságot ne pusztán orvosi, pszichológiai, gyógypedagógiai, hanem elsősorban emberi jogi kérdésként kezeljük. Sérültségre való tekintet nélkül mindenkinek joga van az emberi méltósághoz és a szabad önrendelkezéshez!
- A fogyatékosság leggyakrabban valamilyen betegség, másodsorban veleszületett ok, harmadrészben pedig baleset következménye.
- A fogyatékossággal élők között, az össznépességgel ellentétben, több a férfi.
- A sérült emberek közül kortársaikhoz viszonyítva lényegesen kevesebben élnek párkapcsolatban.
- Alacsony az önálló, saját háztartásban élők aránya, a lakások állaga, komfortfokozata pedig lényegesen rosszabb az országos átlagnál.
- A fogyatékos embereknek sokkal rosszabbak az iskolázottsági és foglalkoztatási mutatói is, ennek következtében jövedelmük, a megszerezhető juttatásokkal együtt sem éri el a népességi átlagot.
- Az iskoláztatási és foglalkoztatási hátrányok leginkább az értelmi fogyatékosokat sújtják. Magyarországon a sérült emberek több mint tíz százaléka ma is intézetben él.
AZ AKADÁLYMENTESSÉG NEM CSAK A MOZGÁSSÉRÜLT EMBEREK ÉLETÉT KÖNNYÍTI MEG!
MENÜ
KÖZÖS A VILÁGUNK
TEVÉKENYSÉGEINK
MÓDSZERTANI MUNKA
PEDAGÓGUSOKNAK
KIADVÁNYAINK
KÉPGALÉRIA
FÓRUM
NAVIGÁCIÓ
FŐMENÜ
Vissza az előző oldalra
Vissza a drahu.org.hu honlapra
Ugrás a lap tetejére
De juRe Alapítvány 2011. | Minden jog fenntartva.
1112 Budapest, Neszmélyi út 36. - Email: info@drahu.org.hu - Technikai probléma jelentéséhez klikk ide!
|